2011. június 1., szerda

Igazolás II.

Éreztem én, hogy sorszámozni kell a bejegyzéseket erről a témáról:-)
Hogy miért is? Mert még egy kört kell legalább futnom az igazolásért. Ma ismét telefonáltam, és S. doki vette fel. Mondtam neki, hogy T. úr már biztos említette, hogy váltunk, de tévedtem, mert ő még semmiről sem tudott. Én is ledöbbentem vele együtt, mert úgy tudtam T. úr mindent megbeszél vele... Doki nem kérdezett semmit, csak mondta hogy de ott vannak a zárójelentések (nem értem miért gondolják, hogy az elég, amikor semmi szám nincs rajtuk...), mondtam hogy azt kevesellte a főnővér,  erre mondta hogy rendben megcsinálja.
Viszont ez nem úgy megy, hogy ő kiállítja, én meg majd bemegyek érte valamikor. Mondtam hogy ma be tudok menni délután, de az nem volt jó, mert T. úr nem tudja ezt kiállítani. Holnap megyünk albérletet nézni, így maradt a péntek délelőtt. Nem volt újongás a telefon másik végén, gondolom mert a péntek rendszerint elég zsúfolt, de sajnos nem tudok máskor menni. Albérletet keresünk, indul az építkezés, dokihoz is mennem kellene még pár vizsgálat miatt (vérvétel, EKG...), ja és persze jó lenne dolgozni is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése