2012. október 9., kedd

Ide találtam

Végre rá tudtam venni magamat, hogy azt a fél órát, amíg a Dani alszik, leüljek és meséljek Nektek.

Már eltelt több, mint fél év, mióta ez a 2 kis CSODA kitölti az életünket. Nem is tudom, hol kezdjem:-)
Már egészen születésüktől olyanok mindketten, mint az angyalkák. Mindent igyekeztünk úgy csinálni, mint a tipikus első (mi első kettő) gyermekes szülők, és betartottuk a védőnő és a könyvek tanácsait. Az első 2 hónap szinte végig azzal telt, hogy aludtak, ettek, aludtak, ettek és persze naponta egyszer azért fürödtek is. Akkor még kétszer kellett hozzájuk felkelni éjjel etetni.
2,5 hónaposan a dokival egyetértésben bevonultunk kivizsgálásra a Madarász utcai kórházba, mert mindkét manó légzésfigyelője rendszeresen riasztott. Ez a kórházi lét 3 napig tartott és úgy viselték, mint a hősök. Rengeteg vizsgálatunk volt, sehol egy hangjuk nem volt. Ami a legmókásabb volt, az az alvás vizsgálat. Ott szegények fejét teli aggatták drótokkal és egész éjjel figyelték őket. Persze ezt is tűrték, de azért Emília ilyen ketyerékkel nehezen tudott aludni. Na de a lényeg, hogy semmit nem találtak náluk, így valószínűleg a mi készülékeink nem megbízhatóak. Ott egyből vettem is másik készüléket, amiket a kórházban is használnak, a 2. gépet meg meg kaptuk kölcsönbe 1 évre. A régi készülékről közben kiderült (Angel Care mindkettő), hogy állítólag ezek az új szériák nem megbízhatóak és nem jók a kókusz matraccal együtt. Ott Babysence II. készüléket vettünk és azóta nyugodtak az éjszakáink, nem riaszt egyik gép sem.

Na de inkább mesélek a picikről.:-) A kórházból haza jövet első éjjel én is nagyon kidőltem és ők is. Lefeküdtek este 8-kor és legközelebb reggel 4-5 körül hallottam a hangjukat. Teljesen megijedtem, hogy lehet nem hallottam az ordításukat??? De nem bennem volt a hiba, csak ők úgy gondolták, hogy az éjjeli kaják helyett inkább alszanak:-) Ezt a jó szokásukat máig megtartották, gondolom már így is maradunk.

Ugorjunk pár hónapot! Ma már 6,5 hónaposak vagyunk. Emília 7,5 kg és 68 cm, Dani meg 7,3 kg és 71 cm. A kisasszonynak már egy hónapja kibújt az alsó 2 foga, Dani még fogatlan:-) Még nem csinálnak túl sok mindent, csak forognak hasról hátra és vissza is. Danika már készül a mászásra, mert sokszor felhúzza magát négykézlábra és rugózik. Nagyon édes, olyan elszántság van a tekintetében:-) Még nem ücsörögnek, és nem is állnak... Emiatt kicsit néha aggódom is, persze tudom, hogy nem kell, mert ők pont ott tartanak, ahol állítólag tartaniuk kell. Viszont akikkel együtt születtünk, már majdnem mindenki mászik és fel is tud állni. Mi még itt nem tartunk, de az aggodalmamat sikerül felváltanom örömmel, mert ha már másznak, akkor nekem sem lesz egy perc szabadidő sem:-) Most ha leteszem őket a földre játszani, akkor Emília kényelmes herceg kisasszony módjára megvárja, hogy odaadjak neki egy játékot, de a Dani útnak indul gurulgatva, hogy felfedezze a nappalit.

Mindkét manó nagyon mosolygós. Nincs annál jobb érzés, amikor 9 körül felébrednek és megyek be hozzájuk felhúzni a redőnyt és ahogy besüt a nap a szobába fülig ér mindkettőjük szája. Nagyon huncutok. Annyira imádom Őket!:-))) Már egészen pici koruktól kontaktust teremtettek egymással. Sokszor volt olyan, hogy egymás felé fordultak és gügyögtek egymásnak és közben fogták egymás kezét. Ezt máig sokat csinálják, de ezek mellé mostanában már társul egy kis hajtépés, fülcibálás, szemkinyomás is. Hagyom őket, amíg nem sírnak, vagy nem sérülnek meg, felőlem csapkodhatják egymást:-) Remélem azért ezzel nem az ellenkezőjét érem el és orrvérzésig megy majd a bunyó:-)

Nagyon szedett-vedett  lett ez a bejegyzés, de nézzétek el nekem. Gyorsnak kellett lennem, mert most alszanak a picik és Dánielhez órát lehetne igazítani, mert nap közben nem alszik se többet, se kevesebbet fél óránál.

Jöjjenek a képek (időrendben):
ÁPRILIS









MÁJUS





júniusban ahogy elnézem nem készültek képek

JÚLIUS



AUGUSZTUS





SZEPTEMBER



7 megjegyzés:

  1. Annyira jó, hogy írtál :) Gyönyörűségesek!

    VálaszTörlés
  2. jaj, de édesek...köszönjük a képeket:)

    VálaszTörlés
  3. Szívem szerint minden még várakozó lombikos ismerősömnek rendelnék egy ilyen csodás testvérpárt!!! De mivel rendelni nem lehet, ezért szívből kívánhatom a sikert!

    VálaszTörlés
  4. Úúúúristen, de gyönyörűek! Nagyon irigyellek!!! :)

    VálaszTörlés
  5. Hű, de szépek! és mintha egypetéjű ikrek lennének, holott ez kizárható. Ja, hát apjuk és anyjuk ugyanaz!
    Milyen édes lehet, ahogy babanyelven egymással trécselnek!

    VálaszTörlés
  6. Érik egy újabb beszámoló?
    Lassan 1 éve nem írtál :(

    VálaszTörlés