2011. szeptember 12., hétfő

Várakozás

Ismét köszönöm a sok jókívánságot!:-)

Hosszú hallgatásom mögött az áll, hogy vártam, hogy minél közelebb legyünk legalább a 12. héthez.
Mióta először láttuk a 2 kis mazsolánkat együtt, azóta már volt szerencsénk látni Őket:-)

Itt Tatabányán nagyon nehéz az orvos választás. Ennek a legfőbb oka, hogy aki jó doki, az nem vezet szülést, de terhes gondozást vállal, persze nem végig, mert a végén át kell adnia valakinek. Emellett a doki mellett szól, hogy egyáltalán van UH gépe! Kifaggattam minden ismerőst és elmesélték, hogy általában a magánrendelésen nincs gépük a dokiknak, ezért ott csak egy manuális vizsgálatot csinálnak, majd behívnak időpontra a kórházba UH-ra.n Én ezen teljesen kiakadtam. Ha már így működik a magánrendelések többsége itt Tb-án, akkor már járhatnék csak TB alapon is vizsgálatokra. Persze, de itt a dokiknak még egy kialakult rendelési idejük sincs, így mindig lutri lenne, kihez kerülök az éppen esedékes UH-on.

A választás ezek alapján arra a dokira esett, akinek legalább van jó gépe és én jó szakembernek is tartom. Persze nem utolsó sorban az is mellette szólt, hogy ő endokrinológus is és nekem van egy enyhe pajzsmirigy problémám, amit 6 hetente ellenőrizni kell, ha szükséges változtatni kell a gyógyszerem adagolásán is. Így legalább nem kell több felé rohangálnom.
Amikor ennél a dokinál voltunk, 6w5d idősek voltunk. Amikor elkezdte az uh vizsgálatot, akkor már mondta, hogy hát az egyik sokkal kisebb, mint kellene (persze ezt még csak ránézésre). Elkezdte a méricskéléseket, és az egyik baba 10 mm volt (ő 2 nappal idősebb volt a koránál), a másik pedig 6 mm (ő pedig 2 nappal kisebb volt a koránál). Végül azt mondta ez nem is vészes, de azért legyünk tisztában vele, hogy ikreknél az első trimeszterben sok minden történhet. Ezzel persze tisztában vagyunk mi is, de nagyon szeretnénk mind2 mazsolát, és ezt próbálom is beléjük szuggerálni:-)
Következő vizsgálat pont egy hét múlva lesz esedékes.

Idő közben az ismerősöm hozott nekem egy beutalót, hogy ha gondolom menjek be a kórházba, hogy megnézzenek. És most következik, ami csak megerősített abban, hogy nekem nem kell oda bejárnom:
Kedves doktor úr úgy gondolta, hogy az én nagy pocakomon keresztül majd milyen jól fog látni egy 7w3d ikerterhességet. Szerintetek mit látott??? Szinte csak az volt egyértelmű, hogy mindkét pici szíve pulzál, de a méretek sem látszottak szépen. Konkrétan kisebbet mért az amúgy is kisebb babára, amit 5 nappal korábban a másik doki. Én megerősítésért mentem, de csak elbizonytalanított  ez a pontosan 2 perces vizsgálat.
Igaz csak aznap agyaltam ezen, aztán úgy voltam vele, hogy ha tavaly a 12. heti uh-on nem látott rendesen a doki, akkor ez tuti nem volt hiteles mérés.

Tüneteim nem igazán vannak. Nagy ritkán van enyhe émelygésem, de az is inkább délután vagy este. Igaz olyan is előfordul, hogy 3-4 napig még ez sincs. Az egyetlen állandó "tünet" a fáradtság. Én már beérem napközben fél óra alvással is (utána meg olyan vagyok, akit fejbe vertek), de ha ez kimarad, akkor használhatatlanul nyűgös vagyok.

Ui: Itt Tatabányán az apuka be sem mehet az UH vizsgálatra, mert korábban pár nemzetiségi apuka nekiment a dokinak, ha nem azt mondta, amit hallani akart...

8 megjegyzés:

  1. Drága Kata!
    Annyira örülök nektek!!! Nyugodt babavárást kívánok! Remélem majd, ha nagyobbak lesznek a bébik teszel fel uh képet! :)
    Gigi

    VálaszTörlés
  2. Persze, fogok feltenni képet, csak egyelőre nincs:-) Vagyis csak az van, amit még a Kaáliban kaptunk, azóta sehol nem adtak.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy találtál 1 dokit! Én is várom Mazsoláék képeit :)

    VálaszTörlés
  4. Örülök nektek nagyon! Most már tessék gyakrabban írni!!!! Itt izgultam, hogy mi a szösz lehet már!

    Puszillak!

    VálaszTörlés
  5. Hétfőn este jövök a friss hírekkel:-)
    Ígérem...

    VálaszTörlés
  6. Már csak 3at kell aludniiiii ;) Pusza, Bari

    VálaszTörlés
  7. Szia Kata!

    Mindig nagyon várom a híreket, nagyon-nagyon örülök az eddigieknek én is :)
    Én is most kezdtem a lombikot. Olvastam, a jó praktikákat, amiket kaptál az itzetben. Az Isostar-t hol lehet kapni? Ez egy energiaital? Az Aszpirint punkció után te meddig szedted, és melyiket?
    Köszi:) Rita

    VálaszTörlés
  8. Szia Rita!

    Sok sikert a lombikhoz!:-)
    Isostart én az Intersparban szoktam venni por formájában, citromos ízűt (ez a legfinomabb állítólag). Ez izotóniás innivaló, nem energia ital.
    Az Aspirint én a punkció napjától kezdtem szedni és talán 1,5 hétig szedtem. De ezt elvileg tovább kell szedni, csak mivel én amúgy is kapok vérhigítót, így abba hagytam korábban. De egy mások azt mondták, hogy nekik mondta a doki, hogy a vérvételig szedjék, aztán gondolom akkor kaptak újabb instrukciókat.

    VálaszTörlés